Ma már egyre többen eljutnak arra pontra, amikor úgy érzik, az önismeretük hiánya gátolja őket az életük megélésében, és elkezdenek azzal foglalkozni, hogy megismerjék magukat, választ tudjanak adni arra kérdésre, hogy ki is vagyok én, hogyan működöm.

Ennek többféle útja van. Autodidakta módon, szakirodalmakat felhasználva kezdünk az önismeret útjára lépni, vagy ha olyan elakadásunk van, amiben szakember segítsége szükséges, akkor pszichológushoz fordulunk, vagy
elmegyünk egy önismereti csoportba. Erről az utóbbiról szeretnék beszélni.

Az ilyen csoportok önkéntes formában szerveződnek, vagy az internet segítségével, vagy ismerősök útján, vagy más hirdetési módszerrel. Ha szerencsénk van, akkor a csoport vezetője szakember lesz (leginkább pszichológus, vagy mentálhigiénés szakember). Általában az első csoporttalálkozón a csoport vezetője elmondja a csoport működésének szabályait. Ezek nagyon egyszerű szabályok. A csoporƞoglalkozásoknak meghatározott ideje van, ami a csoportban elhangzik, az ott is marad, nem adunk a csoport tagjainak tanácsokat, és a foglalkozás után az ott elhangzott dolgokról csoporton kívül nem beszélünk.
Az önismereti csoport foglalkozásoknak nincs temaatikája. A csoportvezető figyeli a csoport tagjait, és úgy irányítja a beszélgetést a mondataival, a kérdéseivel, hogy a csoport tagjai anélkül, hogy ennek tudatában lennének, haladnak az önismeret útján.

Szinte mindenki, aki először jelentkezik egy önismereƟ csoportba, van valami elképzelése a csoport működéséről. Sőt legtöbben azt gondolják, hogy elmennek egy ilyen kurzusra, és ha az befejeződik, akkor már szinte 100%-os önismerettel fognak rendelkezni.
A csoport működésével kapcsolatos elképzelések nagyon sok esetben messze elmaradnak a valóságtól. Ez a csoport tagjainak vagy traumát okoz, és küzdenek azzal az érzéssel, hogy nem jó helyen vannak, vagy nyitoƩan állnak a helyzet előtt, és pozitív kíváncsisággal várják milyen érzéseket tudnak megélni, felidézni, átadni a csoport tagjainak, ezzel fejlesztve az önismeretüket. Legutóbbi önismereti csoportban összetalálkoztam egy olyan csoporttaggal, aki azért jött a csoportba, mert saját vállalkozását szereƩe volna elindítani, ( segélyszolgálat) és ehhez úgy gondolta, egy önismereti csoportban megtalálja a szükséges képesítést.
Volt egy elképzelése a csoport működésével kapcsolatban, és amikor nem kapta a kezébe a tematikát, ami szerint halad a csoport, akkor dühét fejezte ki. Ez a csoport 3. hónapjában derült ki. Elsősorban a csoport tagjait hibáztatta azért, amiért a csoport nem az ő elképzelése szerint halad. Ilyenkor két megoldás lehet. Elfogadja, hogy a csoport a saját dinamikája szerint halad, az érzésével kapcsolatban kapott visszajelzésekből megpróbál rájönni, hogy a düh amit érez, valójában mi is váltja ki, és ezzel megismert magából egy kicsit, vagy feláll és otthagyja a csoportot.

Remélhetőleg az első megoldást választja.

Balogh Erika

Segítségre van szükséged?

Balogh Erika vagyok Mentálhigiénés szakember.

Az alábbi űrlap segítségével vedd fel velem a kapcsolatot!

Nyilatkozatok elfogadása