Önismeret – ilyen vagyok
Egy rövid idézetet Carl Rogers az Onbecaming a person( Személlyé válni ) c. könyvéből.
Egy másik felismerés talán az lehetne,úgy hiszem, hogy hatékonyabb vagyok, ha el tudom fogadni saját magam és képes vagyok önmagamat adni. Úgy érzem, az évek során megtanultam jobban odafigyelni saját magamra. Vagyis jobban tudom, mint azelőtt, mit érzek egy adott pillanatban, képes vagyok tudatosítani, hogy igenis haragszom, hogy igenis elutasító vagyok valakivel szemben, vagy meleg érzések és szeretet tölt el valaki iránt, vagy unott és közömbös számomra, ami történik, vagy nagyon szeretném megérteni ezt az embert, vagy riszt és félek a hozzá fűződő kapcsolattól. Ezek a különféle viszonyulások olyan érzések, amelyekre oda tudok figyelni saját magamban. Úgy is fogalmazhatnék, hogy azt érzem, sikerült azzá lennem, ami vagyok. Könnyebb elfogadni magamat, mint nyilvánvalóan tökéletlen egyént, aki nem tud mindig úgy viselkedni, ahogy szeretne.
Egy másik igen fontos felismeréshez tanácsadói munkám során jutottam el. Ez röviden így szólt: Nagyon gyümölcsöző számomra, ha el tudok fogadni egy másik személyt. Rájöttem, hogy egy másik embert és érzéseit elfogadni semmivel sem könnyebb, mint megérteni. Megengedhetem-e igazán egy másik embernek, hogy ellenséges legyen velem? Elfogadhatom-e haragját, mint személyiségének valós és érvényes részét. Elfogadhatom-e őt, amikor az életét és az élet problémáit annyira másképp látja mint én? Elfogadhatom-e, amikor jó érzéssel viszonyul hozzám: csodál és rám akar hasonlítani. Mindez benne van az elfogadásban és ez nem megy könnyen. Azt hiszem, mai kultúránkban egyre gyakoribb mindnyájunkban az a séma, hogy így gondolkozzunk: Mindeni másnak azt kell érezni, gondolni és hinni, amit én…
Nagyon nehezen engedjük meg gyermekeinknek vagy szüleinknek vagy házastársunknak, hogy bizonyos dolgokról, problémákról tőlünk eltérő állásponton legyenek. Nem tudjuk megengedni tanítványainknak, betegeinknek, hogy mások legyenek, mint ami, vagy hogy tapasztalataikat a maguk módján hasznosítsák. Országok viszonylatában nem vagyunk képesek megengedni egy másik nemzetnek, hogy másképp gondolkozzék és érezzen, mint mi. Pedig úgy találom, hogy az élet egyik legértékesebb lehetősége ez – az egyének elkülönülése, minden egyén joga, hogy saját tapasztalatait a maga módján hasznosítsa és a maga értelmét találja meg bennük. Minden ember egy magában álló sziget, a szó valódi értelmében, és csak akkor emelhet hidakat más szigetek felé, ha akar és tud is mindenekelőtt önmaga lenni. Ezért úgy látom, ha el tudok fogadni egy másik embert, ami azt jelenti, hogy elfogadom érzéseit, viselkedéseit, meggyőződését, ami mind személyiségének valós és eleven része, akkor segítek neki abban, hogy személlyé váljon. s ebben óriási értéket látok.
Egy nagyon fontos felismerés talán alapja lehet mindennek, amit eddig mondtam. Ennek tanulságát az a több mint 25 év érlelte bennem, amelynek során megpróbáltam segíteni a bajbajutott embereken. Ez nagyjából a következő. Rájöttem, hogy az emberek beállítottsága alapvetően pozitív. Ezt a megállapítást érvényesnek tartom a terápia során létrejött legmélyebb kapcsolatokban, még olyan egyéneknél is, akiknek nehéz problémái vannak, akik nagyon antiszociálisan viselkednek, kik látszólag abnormális érzelmeket produkálnak. Ha képes vagyok érzékenyen fordulni érzéseik felé, el tudom őket fogadni mint öntörvényű egyéneket, akkor rájövök, hogy mind hajlamosak bizonyos irányba fordulni. S hogy melyik irány az, ami felé fordulunk? A legközkeletűbb kifejezések, amelyekkel ezt az irányt érzékeltetni tudom, azt hiszem, olyanok, mint konstruktív növekedés, önmegvalósítás, az a rés, a szocializáció irányában. Egyre inkább azt érzem, hogy minél, jobban megértenek s elfogadnak egy embert, annál valószínűbb, hogy elhagyja a hibás magatartási sémákat, amelyekkel az élet felé ment és annál inkább fordul az előremutató irányba.
Nem szeretném, ha ebben a kérdésben félreértenének. Nincsenek naiv elképzeléseim az emberi természetről. Nagyon jól tudom, hogy az emberek hihetetlenül kegyetlen, borzalmas, destruktív, éretlen, regresszív, antiszociális, bántó magatartásra képesek, védekezésből és belső félelemből. Ugyanakkor tapasztalataim legelevenebb és legvidámabb élményei közé tartoznak azok, amikor ilyen egyénekkel kerülök kapcsolatba és közben felfedezem azt az erőteljes pozitív viszonyulási hajlandóságot ami az ő és mindannyiunk rétegeiben él. ( Rogers 1961)
Valami ilyesmi az önismeret.