Hogyan lehet együtt élni egy demens beteggel?

Mire az ember belesüpped egy helyzetbe, sok idő telik el

és megszokjuk a változást”. (Márai Sándor)

Amikor szembesül a család azzal, hogy egyik családtagjánál megjelent a demencia, számtalan olyan helyzet adódik, ami előre nem tervezhető, nem látható, de meg kell oldani. A rossz hír az, hogy nincsenek sztenderd megoldások, nincsenek protokoll eljárások, mert minden demens más.

Ami az egyik betegnél bevált, az a másik betegnél épen az ellenkezőjét váltja ki.

Egy valami azért minden esetben fontos, és elsődleges. Elfogadni a betegséget.

A diagnózis közlése után gondot jelenthet a beteg reakciója, illetve a reakció kezelése. Előfordulhat, hogy a beteg már nem érti, hogy mi a probléma az egészségével. Fizikailag jól érzi magát, azt érzékeli, hogy elfelejt dolgokat, de ezt nem érzi betegségnek. Itt nagyon fontos szerepe van a családnak, és a beteg szűk környezetének. Elsősorban ők azok, akik nagy türelemmel és szeretettel el tudják magyarázni, meg tudják értetni a beteggel, hogy mi a probléma vele. Hozzáteszem, mindez nagymértékben függ attól, hogy a demencia milyen szakaszában tudatosul a családban, hogy mivel van dolguk.

Személyes tapasztalatból tudom, hogy ezt a betegséget sokáig képes a család hárítani. Azzal nyugtatja magát, hogy csak azért felejt el dolgokat az édesanyja vagy épen az édesapja, mert már benne van a korban és ilyenkor már az „öregek” felejtenek. A korai felimerése a demenciának nagyon fontos, mert ugyan az orvostudomány mai állása szerint ez a betegség nem gyógyítható, de a leépülés folyamata lassítható.

Sajnos a magyar társadalom még mindig nem elfogadó a demens emberekkel szemben. A családok sok esetben titkolják a demens hozzátartozót, szégyenérzetük van. Mindez véleményem szerint a tudatlanságból, az információ hiányából fakad. Az idős korosztályra a társadalom inkább teherként tekint, a demencia ezt tovább árnyalja.

Balogh Erika